Kérdése van? 06 70 394 90 10

Natúr (Naturae)

Allergiáról: Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük. Az asthma legrégebbi írásos emlékei az ókori Kínából, a Kr.e.3000-2500 évekből származnak mint az első allergiás megbetegedések egyike. Menész egyiptomi fáraónak a méheket messziről el kellett kerülnie, Hippiász a virágporra volt allergiás. A későbbi korokból is maradt ránk feljegyzés. Eszerint például III. Richárd fondorlatos politikai céljaira az eper fogyasztása után fellépő csalánkiütéseit használta fel. A 16-17. századi leírásokban mindenekelőtt a növényi allergénekről lehet olvasni. Az ipari forradalom során az addigiaknál nagyobb mennyiségben került a környezetbe allergiás tüneteket provokáló fém, króm és nikkel. A 19. században a higany a gyógyászati felhasználás mellett annak ellenére a kozmetikai iparba is bekerült, hogy allergizáló hatását már több mint 100 esztendővel korábban ismerték. Az asztmával kapcsolatos vizsgálatok a 19-20. század fordulóján kezdődtek és ismerték meg a bőr, a nyálkahártya, illetve a gyomor-bélrendszer tüneteihez vezető reakciókat. Az allergia mechanizmusának pontosítására a 20. században került sor.

Kimutatása: Több eljárás is létezik az allergia kimutatására, de alapvetően két típust különböztetünk meg: provokációs tesztek és vérvizsgálatok. A provokációs tesztek során kis mennyiségű allergénnel vagy allergén-kivonattal hozzák kontaktusba a szervezetet, általában a bőrt. Érzékeny egyéneknél meghatározott időn belül helyi reakció jelentkezik. A vérből általában az össz IgE mennyiségét szokták kimutatni. Ez azonban nem mindig megbízható, mert más betegségekben (parazitás fertőzésekben és bizonyos hematológiai betegségekben) is megnőhet az IgE szintje. Ezért pontosabb, ha az allergén-specifikus IgE-t mérjük, tehát azokat az IgE molekulákat, melyek az allergénnel kapcsolatba lépnek. A vérből kimutatható még az eozinofilek által termelt fehérje (asztma kimutatására) és a masztociták által felszabadított triptáz.

Kezelése: Az allergia kezelésében nagy szerepet játszik a megelőzés, ami az allergének kerülését jelenti. Sikeres oki kezelés az allergiára még nem létezik, de bizonyos esetekben célra vezetett a hiposzenszitivitásos immunterápia. Ilyenkor a betegnek egyre nagyobb mennyiségű allergént adnak. A kezelés során az immunrendszer tűrőképessége fokozatosan alkalmazkodik az allergénhez. Ha már kialakult az allergiás reakció, számos antiallergiás gyógyszer áll rendelkezésre, melyek a különböző kémiai mediátorok blokkolása révén hatnak. Ilyenek azantihisztaminikumok, masztocita degranulációt gátló gyógyszerek, hidrokortizon, kortizon, dexamethason, epinefrin, szalbutamol, immunszupresszivek (Cyclosporin A) stb. A bőrgyógyászatban már évtizedek óta használnak sikeresen az allergia kezelése kapcsán különböző fényterápiákat. Tudományosan igazolt tény, hogy az orrban, ill. a bőrben lezajló gyulladásos folyamatok nagyon hasonlóak – így ma már a fényterápiás allergia kezelése is elérhető alternatív kezelési mód lehet az allergiában szenvedőknek.

Termékeink natúr kivitelben: