Kérdése van? 06 70 394 90 10

Országjárás

Puszta túra

 

Mi hangzik jobban, mint egy felejthetetlen nap a magyar pusztában?!

 

A túra Kecskeméten kezdődik, amely után Lajosmizsén egy frissítő rövidital kíséretében élvezhetünk egy lovasbemutatót és egy kocsikázást a magyar pusztán. A hagyományos magyar ételekből és ízletes borokból álló 3 fogásos ebédet egy hamisítatlan magyar csárdában fogyasztjuk el. Az ebéd színvonalát egy cigányzenekar muzsikája emeli, majd ha elfogyasztottunk mindent, visszaérkezünk az Ön szállodájához.
Indulás: Hotel Intercontinental
Időtartam: 8 óra

 

Herend és Balaton túra

 

Nincs is szebb látvány, mint a „magyar tenger”!

 

Herendi utunk az 1826-ban alapított nevezetes porcelán manufaktúrába visz, mely köztudottan egyben a világ legnagyobb porcelánkészítő gyára. A gyárban idegenvezetéssel tett séta után megkávézunk a ’Porcelániumban’, ahol vásárlásra is van lehetőség. Ezután a Tihanyi félsziget felé vezet utunk, a híres természetvédelmi területre, ahol megtekintjük az 1051-ben alapított Apátságot. 3 fogásos ebédünket egy hagyományos szokásokon alapuló Csárdában fogyasztjuk el, ízletes magyar borokkal kísérve. Ezt követően utazunk át Balatonfüredre, ahol a legrégibb fürdőben tett sétával zárjuk a napot.
Indulás: Hotel Intercontinental
Időtartam: 9 óra

 

Gödöllő túra

 

Séta Sissi nyomában!

 

A királyi hangulatú túra keretében Gödöllőre utazunk a világ második legnagyobb barokk kastélyának megtekintésére. Erzsébet királynő (Sissi) egykori nyári rezidenciájaként ismertté vált kastély és kastélykert körbejárása után lehetőség van egy kávé és sütemény elfogyasztására a Kastély kávézójában.
Indulás: Hotel Intercontinental
Időtartam: 4 óra

 

Skanzen túra

 

Hogyan is éltünk régen…

 

Visszarepülünk az időben a 19. századi vidéki Magyarország világába. Ez az a hely ahol a házakban és udvarokban szorgosan dolgoznak a kézműves mesterek, a pásztorok a tanyákon legeltetik a birkanyájat, lehetőségünk van megtekinteni, hogy a vízimalom hogyan őrli a gabonát, és persze a pékségből frissen sült rétes illata száll…
A falusi települések rendjébe szedett lakóházakban egykor élt emberek mindennapjait és ünnepeiket ismerhetjük meg használati tárgyaikon keresztül. Egyéni rendelésre, igény szerint lehetőség van a múzeumot lovas kocsin körbejárni és belekóstolni az igazi, régi, fatüzelésű, kemencében sütött tejfölös-fokhagymás kenyérlángosban. Igazi kihagyhatatlan élmény!

Indulás: Madách tér
Időtartam: 3,5 óra

mercedes-logo
carbon-neutral
claritas_pecset

Több jármű